#így élünk mi

[diogenesz2020portugal]

Ki szereti a hassimit? 2.0

[kertikavics]

Én: Szóval azt mondod itt az idő elfelejteni, hogy a milliárdosok fogják csak túlélni az apokalipszist, és akiknek valójában van esélyük azok azok, akik tudnak közösséget építeni?

Nem én: Igen. ... Tehát a szekták és a katonaság.

[kertikavics]

My bf and me

this is my takeaway from Everything Everywhere All At Once

[ajtostolahazba]

Apunak elkezdték az új kezelést. Nagyon jól viseli, jól van, nagyon jó étvágya van, mellékhatás alig, szóval megnyugtatóak a hírek. Én szegedi vagyok, a szüleim innen 130km-re élnek, a kezelés Debrecenben van, szóval ez nekem oda-vissza egy majd'600km-es kanyar. A tesóm vitte eddig, aki leszázalékolt nyugdíjas a 10 éve lezajlott saját rákja miatt, de egészséges, és dolgozik is, májustól októberig egy mezőgazdasági cégnél már 7 éve. Tehát nem volt gond, hogy apu hogyan jut el a kezelésekre. Eddig. Most én is tudtam beszélni a dokival, minden szuper, megnyugtatott minket. Viszont a tesóm benyögte, hogy májustól ő nem tudja vinni, mert dolgozik. (10km-re lakik anyuéktól, én 130-ra...) Mondom neki, hogy én se, mert nem tudok 3 hetente kivenni 2 nap szabit, nagyon sok a 600 km, amit vezetnem kell úgy, hogy másnap jönnöm kell dolgozni Ez egy logisztikai probléma, van ismerős, aki vállal személyszállítást, ismeri is aput, vinné-hozná, keressük meg, beszéljünk vele. Kifizetjük, apu eljut a kezelésre, senkinek nem kell megszakadni, mindenki tud dolgozni, hétvégente én tudok menni rájuk nézni, win-win. Na ezen jól összevesztünk, mert a tesóm szerint én ki akarom a problémát vetni a nyakamból, hogy rögtön azon gondolkodom, hogy hogyan ne kelljen áldozatot hozni... 4x annyit keres, mint én, az alkalmankénti 25K, amit kérne a faszi( benzinnel együtt) nem vágná földhöz (illetve 12500 ugye, mert felesbe fizetnénk), de ő moralizál. Szeretem a tesómat, de egészen más világban élünk, nekem nincs nap, hogy ne hívnám fel aput, hogy mizu, ő letudja a gondoskodást azzal, hogy elviszi a kezelésre. Nagyon megvisel ez a helyzet, mert épp elég, hogy lelki toprongy vagyok amiatt, hogy megérintett a szele annak, hogy elveszíthetem, és most harcoljak a tesómmal is. Szóval hazafelé, este, miközben 140-el rongyoltam, hogy reggel tudjak jönni dolgozni, el is döntöttem, hogy leszarom, mit mond. Én megbeszélem a faszival, megbeszélem apámékkal, hogy ez lesz, ő meg oda teszi, ahova akarja, így is- úgy is szar leszek, de nem fogok tönkremenni fizikailag, idegileg meg anyagilag azért, hogy az ő lelke nyugodt legyen. Amíg vártuk, hogy a 2,5 órás infúzió lemenjen, mondtam neki azt is, hogy beszélni kéne a szüleinkkel, hogy mi legyen, ha rosszabbra fordul a helyzet. Na ezen is... Hogy hogy menjen oda és kérdezze, hogy hol van a pénz...Mondom bazmeg nem erről kellene beszélni. Hanem hogy mit akarnak. Hogy milyen temetést, hol vannak a papírok, anyakönyvi kivonatok, banki papírok...mit kell tudnunk, hogy ne majd akkor bolonduljunk meg, amikor amúgy is ki leszünk készülve. És apu meg anyu értelmes emberek, most még tudnánk röhögni azon, hogy apu kiköti, hogy az ő temetésén egy csuhás se ajvékoljon... 1000%, hogy már kész forgatókönyvük van, mindenre, miért nem lehet ezt addig átbeszélni, amíg ép ésszel vannak tudatuknál, hiszen jár nekik az, hogy úgy menjenek el majd, ahogyan ők szeretnének, ezzel tartozunk nekik. De ezt is nekem kell majd lezongorázni, mert ő ezt olyan tabuként kezeli, hogy képtelen logikusan átgondolni dolgokat, viszont a véleménye az megvan és olyan ellentmondást nem tűrően tudja közölni, hogy lehetetlen nem vitatkozni minden szaron. Szóval nem ez az életem legjobb időszaka, de próbálok talpon maradni, erőt meríteni a mindennapokból, hogy ott legyek, amikor kell, de nem fogok már mindenkinek tudni megfelelni, és ez szétforgácsol teljesen. Mindeközben munkám van, családom, unokám, felelősségem...és helyt kell állni mindenhol. Szóval ez van. Sose lesz könnyebb, pedig azt gondoltam, hogy ennyi idősen már egyszerűbb lesz az élet, de nem az. Jóvan, kiderpegtem magam, minden megy tovább, csak megálltam kicsit sajnálni magam. :))

[csacskamacskamocska]

Amiben zavar a másik, abban te is zavarod őt

Úgy tartja a pszichológia, hogy nincs egyoldalú függőség. A függőségben két ember vesz részt. A függőség addig marad fenn, amíg mindkét fél megkapja azt, amiért a függő kapcsolatot fenntartja. Egészséges-e a függőség? Azért ne ítéljük el csípőből, rengeteg függőség között élünk, nagyon sok, szinte minden kapcsolatunk függő viszony és szinte minden szükségletünk kielégítése szintén függő viszonyban jön létre. Csak nem így tekintünk rá. Bemész a pénzeddel a boltba, megveszed a kiflidet... neked pénzed van, neki kiflije/boltja, bármelyik megszűnik, a tranzakció nem jön létre. De ahogy Ockham mondja „ne hozz létre több entitást (ha valami e nélkül is megmagyarázható), úgy a függőségre is mondhatjuk, hogy ne hozzunk létre újabb, szükségtelen függőségeket! Ez kiemelten igaz a drog-nyugtató-alkohol, stb vonalra! Amúgy maga a „függőség” nem jelent negatív fogalmat. A kóros voltát viszont sokszor nehéz elhatárolni. A függőségeket csupán azért említettem, mert annak a kétoldalúságába éppen úgy nem szoktunk belegondolni, ahogy abba sem, hogy a problémáink a kapcsolatainkban szintén kétoldalúak. Ami neked probléma, probléma a másiknak is A MÁSIK OLDALRÓL! Ha az a gondod, hogy a barátod nem ír rád elég gyakran, akkor neki az a gondja, hogy írnia kell ahhoz, hogy te úgy érezd, hogy törődik veled. Ha az a gondod, hogy a pasiddal nem lehet beszélgetni, neki az a gondja, hogy olyasmiről akarsz beszélgetni, ami neki kényelmetlen (párkapcsolat, érzelmek) Ha az a problémád, hogy a párod kritikus veled, neki az a problémája, hogy már ezerszer elmondta... és mégsem változik semmi. Szóval a problémák nem úgy léteznek, hogy vagyok én, akit folyton baszogatnak, folyton támadnak, számon kérnek, kritizálnak, nem értenek meg és nem elégítik ki a szükségleteimet, hanem van egy „dolog” amit két oldalról máshogyan látunk, máshogy érzékelünk és máshogyan szeretnénk beilleszteni az életünkbe. De többnyire nem a "dologról" vagy a megoldásról beszélgetünk/vitatkozunk, hanem arról, hogy hogyan veszünk részt magában a beszélgetésben. Én úgy látom, hogy nagyon sokszor a probléma a kapcsolatokban attól lesz, hogy azonnal személyeskedővé válik a beszélgetés. Te mit csinálsz vagy mit nem csinálsz után jön a te miért ezt vagy miért így mondod, teszed, és MÁR MEGINT, és SOHA és MINDIG... Aki éppen érzelmileg túlfűtött, attól nem várható, hogy értelmesen kezelje a dolgot. A másik embertől lehetne elvárni, hogy megállítsa a folyamatot. Asszertivitás... Mi a gond? Mi a TE problémád? .... ezzel tudok vagy ezért meg azért nem tudok változtatni/megoldani a helyzetet. Rá tudsz nézni erre a dologra úgy, hogy elfogadod, hogy nekem fontos, hogy megoldjuk ezt? Jó lenne úgy megoldani, hogy mindkettőnknek jó legyen. Én tudom, hogy iszonyatosan melós megértőnek, odafigyelőnek, kedvesnek lenni a másik emberrel amikor hajszoltak, kizsigereltek, lemerültek és meg nem értettek vagyunk vagy annak érezzük magunkat. Pontosan nem értem, hogy miért az, mert ha szeretünk valakit, akkor az egy elképesztően pozitív állapot. (de szeretünk úgy lenni, hogy ingyen kapjuk a jót, mint gyerekkorunkban) De amikor már beleszoktunk ebbe a szeretéses dologba, akkor a minimumnak érezzük azt, amit kaptunk addig. Ezzel nincs mit kezdeni. Ezt is érdemes tudni, hogy mindkét fél így van vele. Csak kevés ember van, aki foglalkozik a kapcsolataival úgy, hogy időnként átgondolja, hogy mit is kap és mit nyújt „cserébe”.

Nem is ragozom tovább, egy mese az, hogy a kapcsolatok valami maguktól működő csodák, inkább van, amelyikért érdemes dolgozni és van, amelyikért nem.

[kertikavics]

My straight cis boyfriend: I am really sad that I know why this is funny.

Working w my jiujitsu instructor tonight and he's like "An important concept when practicing jiujitsu is tori-uke. The uke is the person on the receiving end of the technique" and I had to clamp my mouth shut so hard

[viking84chef]

Az nem fog menni

- Szia, Géza! – hallatszik a vonal végén egy rekedt férfihang - Eszméletlen nagy szükségem lenne melóra. Az asszony dolgozik egyedül, már vagy másfél éve. Nem jövünk ki egy fizetésből. Mondtad a múltkor, hogy esetleg tudsz valami állást.

- Szia, Feri! Igen, tudok. Jó, hogy hívsz! Megnyílt az új gyár itt a városban. Jó ismerősöm a személyzetis, épp embereket keresnek. Három műszak, jó alapfizetés, plusz a pótlékok. Jó juttatási csomag és…

- Ó, hát a három műszak az nem fog menni. Folyamatosba dolgozik az asszony is. Itt a három gyerek. Egyikünknek muszáj itthon lennie esténként.

- Értem. Keresnek a raktárba is embereket. Az egy-műszakos. Ott is elég jó a fizetés. El kell végezni egy kisgépkezelői tanfolyamot, meg targoncás vizsgát letenni, aztán…

- Az sajnos nem fog menni - vágja rá azonnal Feri - Teljesen analfabéta vagyok ezekhez a gépekhez. Azt én biztosan nem tudnám megtanulni…

- Keresnek munkakiadót is.

- Az irodai munka?

- Persze!

- Ó, de kár! Tudod, én a derekam miatt nem végezhetek olyan munkát, ahol egész nap ülni kell. Igazából el kellene járni gyógytornára, meg úszni. Csak drága mindegyik. Még az uszodabérlet is. Így meg, hogy egy fizetésből élünk, ezt nem engedhetjük meg magunknak.

- Uszodabérletet lehet szerezni TB alapon is. Amennyiben indokolt, felírja az orvos. Akkor szinte ingyen lehet igénybe venni az uszodát.

- Ez igaz, csak nem bírja a szemem a klórt, úgyhogy az uszoda kizárt az én esetemben.

- Akkor ott a gyógytorna. Azt is kiutalhatja az orvos.

- Kiutalt már. Voltam is. Nehogy azt hidd, hogy segített bármit is. Tíz alkalmas volt. Három után otthagytam, mert nem segített az semmit. Azt mondják, csak a maszek gyógytornász jó. De nem engedhetjük meg magunknak egy fizetésből. Ezért is kellene olyan nagyon állás.

- Beszélsz angolul?

- Nagyon kicsit. Inkább csak amolyan konyhanyelven.

- Van egy ötletem! Végezz el egy két hónapos intenzív nyelvtanfolyamot. Akkor lehetnél diszpécser. Az nagyon jól fizet.

- Egy fizetésből nem tudunk megfinanszírozni egy angol tanfolyamot!

- Van ingyenes is. A munkanélküli hivatalban lehet rá jelentkezni. Van ott egy…

- Én oda be nem teszem a lábam! – vágja közbe indulatosan – Tucatszor voltam ott, de mindig átvágnak, vagy elhajtanak. Én egy szavukat sem hiszem el! Meg amúgy is. Beírattak már három tanfolyamra. Hát hallod! Az első olyan értelmetlen volt – valami számítástechnikai –, hogy az első óra után eljöttem. Nem nekem találták ezt ki! A másik, az meg valami segédápolói volt. Csak én rosszul vagyok a vértől! Úgyhogy arra el se mentem. A harmadik bolti eladó kurzus volt. Gondold el, már a második napon kiderült, ott emelgetni is kell. Én meg azt nem bírok a derekammal. Hagyjuk ezt a munkanélküli hivatalt.

- Jó, akkor nézzük másként. Mi a végzettséged?

- No, azzal nem sokra megyünk. Van egy tanítói papírom. De egy napot se tanítottam. Engem idegesítenek a gyerekek. Amúgy is csak az anyámék akarták, hogy végezzem el a főiskolát.

- Akkor hol dolgoztál eddig?

- Voltam pincér - de azt nem bírom. Annyit talpalni! Most pláne nem jöhet szóba, mert valakinek a gyerekekkel kell lenni, ott meg ugye éjszakáig benn kell lenni.

- Van egy ismerősöm, akinek van egy kis kávézója. Az reggel hatkor nyit, délután kettőig van nyitva. Ott csak kávéfőzés van, meg szendvics, sütemény kiadás. Nem kell talpalni és…

- Én nem tudok reggel korán kelni! - mondja szinte felháborodottan Feri - Van némi alvászavarom. Így aztán esténként nem tudok elaludni. Van, hogy hajnal kettőkor még itt üldögélek a konyhában. Hogy tudnék felkelni reggel ötkor, hogy hatra odaérjek? Régebben is rossz alvó voltam. De az utóbbi időben ez a pénztelenség teljesen megvisel. Úgyhogy ez is sokat rosszabbodott. Sajnálom, de hat órás kezdést én biztosan nem tudok vállalni.

- Sajnos több ötletem nincs Ferikém.

- Látod, Géza, itt vagyunk így megszorulva. Alig jövünk ki a pénzünkből. Az asszony három műszakban dolgozik. Van egy csomó egészségügyi problémám. Mindnek a megoldásához pénz kellene, az meg nincs. Én meg sehogy sem találok munkát. Teljesen el vagyok keseredve. Rohadt egy világ ez…

Forrás: Bucsi Mariann Író – novellista

[angelofghetto]

Mindig mondogatom, a legnagyobb civilizációs bajunk, hogy nem a saját természetes ritmusunkban élünk, hanem mindent "dudaszóra" kell csinálni. Nem magunktól ébredünk, hanem ébresztőre, időpontok és határidők szorításában tevékenykedünk, nem eszünk rendesen, vagy nem akkor amikor megéhezünk, és leginkább nem egészségesen, nem rágjuk meg rendesen az ételt, csak nyeljük, mert sietni kell. Nem alhatunk napközben, hogy kissé felfrissüljünk, inkább döntjük magunkba a kávét vagy más serkentőket, aztán este nem tudunk rendesen elaludni, vagy a serkentők miatt, vagy azért, mert a privát életünket munkaidő után tudjuk élni, ami gyakran az éjszakába nyúlik. Stresszelünk a megélhetés miatt, a hírek, a politika miatt, egy csomó dolgot nem irányíthatunk a saját életünkben, szinte egész nap "idegenek" között vagyunk, nem a családunkkal, a szeretteinkkel. Aztán csodálkozunk a titokzatos fejfájások, gyomorpanaszok, alvászavarok, és egyéb civilizációs betegségek miatt.

És mindez az ipari forradalommal jött az életünkbe, mindennek a profit a mozgatója, miközben legtöbben rabszolga szinten élünk, lakhatásért és élelemért kell dolgoznunk, vagy a bankrendszer adós-foglyai vagyunk, a reklámokban mutatott hamis illúziókat kergetjük a jó életről, amelyek csak arra jók, hogy ne zúgolódjunk, hanem dolgozzunk még keményebben, érezzünk szarul magunkat, ha nem tartunk itt meg ott. És aki meggazdagodik, annak is megvannak a kényszerpályái, a kompromisszumai, a félelmei, csak más szinten és más jelleggel.

Közben elmúlik az élet, és a végén jövünk rá, mennyire értelmetlen volt az egész, és hogy igazán az emberek lettek volna fontosak, de már késő. És azokra a vallásokra és filozófiákra gondolok, amelyek szerint előbb-utóbb nem mi birtokoljuk a tárgyakat, hanem a tárgyak birtokolnak minket. Végül nem szerető családunk körében távozunk, hanem fertőtlenítőszagban egy kórházi ágyon egyedül, mert a halál tabu, nem szalonképes, rejtsük el, ne is gondoljunk rá.

És mindez azzal kezdődik, hogy dudaszóra élünk egy olyan szisztémában, ami nem hozzánk igazodik, hanem amibe így vagy úgy, nekünk kell belepasszírozni magunkat.

[egy-lany-blogja]

"Mi férfiak hazajárunk belétek. Nélkületek otthontalanok vagyunk. Nem valljuk be, de így van. Ti pedig, nők, arra vágytok, hogy lakjon bennetek valaki. Mégis: mennyi otthontalan férfi van, és milyen sok nő él, akiben nem lakik senki! Miért nem tudunk szeretni?!"

Egy kérdés, amire nincs felelet.

Miért van az, hogy hosszabb távon nem bírjuk ki egymást? Miért van az, hogy ritkán tudunk találkozni? És ha találkozunk - miért nem tudjuk egymást megtartani?

Miért van az, hogy előbb-utóbb nem jó benned, és én sem bírom tovább, hogy bennem élsz? Miért választjuk inkább a hazátlanságot és a magányt, mint a "benned és veled lenni" érzését? Miért van az, hogy előbb-utóbb nem bírlak már magamban hordani?

Nincsenek találkozások, csak karambolok" - ahogy Hamvas Béla mondta. Ebben élünk.

Nehéz elfogadni egy másik embert, vele élni és elviselni a természetét. Nagyon nehéz.Valójában ez áldozat lenne. Föl kellene áldoznunk az egónkat. Az ego ugyanis - bár sóvárog sok mindenre, de szeretetképtelen.

Nem az a baj, hogy önmagáért él, hanem az, hogy sajnos a másik ellen is. Előbb-utóbb zavarja a másik ember. Nem jó neki, ha az ott van. Szüntelenül lemondásra, alkalmazkodásra készteti. Nem lehet minden úgy, ahogy ő akarja. S ezt nem bírja elviselni.

Most mondom a lényeget: amilyen viszonyban vagy a saját egóddal, olyan reményed lehet egy párkapcsolat kialakítására is. Túl nagy egóval egy nő alkalmatlan arra, hogy otthont teremtsen - és egy férfi alkalmatlan rá, hogy hazataláljon benne.

Nem tudják egymást valóban megszeretni. Csak ideig-óráig. Az igazi szeretet - bármilyen patetikusan hangzik - időtlen! Lánykorodban éppúgy szeretlek, mint vénkorodban. Nem múlik el. Kár, hogy megöregedtünk - de a tűz nem hunyt ki.

Észre sem vettük, hogy az eltelt évtizedek során hány millió kompromisszumot kötöttünk. Hogy mennyire mások lettünk! Ez a szó, hogy "szeretet", hányféle színváltozáson, válságon, szenvedésen és gyönyörön ment át. És mégis! Valahol - kezdetben - rájöttünk, hogy igen, én hazataláltam benned, és hogy bennem lesz a te otthonod. Ha egy kapcsolat nem ezen az alapon áll, nem működik sokáig.

Akkor már jobb a magány."

(Müller Péter: Isten bohócai)❤️

[telaviv-delhi]

Itt viszont nem rúgják ki a meteorológusokat. Nehéz melléfogniuk. Néha esik, néha meg nem (Kiffness parafrázis)

Tegnap betaxiztunk a városba kajáért, mert ha nincs nyitva az étterem, akkor éhkopp. Az ügyvédem meg éhenhalást vizionált, én pedig szomjanhalást. Taxi ide: 15 dollár. Taxi vissza a civilizációba: 16 dollár, de még elmentünk a sofőr kislányáért, úgyhogy 5 dolcsit adott vissza a húszból. Taxi vissza a vadonba, mi camina: 20 dolcsi. Mivel itt a jelek szerint a taxik sötétedéskor együtt fekszenek a tyúkokkal, nem alkudtunk a sötét 7 órai éjszakában, több szatyor kajával felszerelve. Viszont még el kellett mennünk a sofőr feleségéért és lányáért, majd sörért, a sofőrnek, a sofőr mitfahrerjának, valamint a feleségnek. A városka főként egy westernre emlékeztet, széles, sáros úttal, gyalogosokkal, tyúkokkal és heverésző kutyákkal. Betévedtünk a kínai vegyesbe (itt miért ne lenne?), ahol az eladó leányzó inkább effektivot szeretett volna a tarjeta helyett, nyilván, hogy azután ne kelljen adóznia. Viszont a zöldséges indiotól eltérően neki volt kártyaleolvasója, nekem meg alig 2 ezer készpénzem maradt. Kezdetét vette az épületes társalgás:

- ¡Quiero efectivo!

- ¡Paga con tarjeta!

- ¡Dinero en efectivo!

- ¡Tarjeta!

- ¡Dinero!

- ¡Tarjeta!

Én nyertem, de a kiscsaj még megpróbálkozott egy durcás "la tarjeta no funciona"-val, de én fogtam a leolvasót, bedugtam, bepötyögtem, majd diadalmasan mutattam, hogy "aprobada". Személyesnek vette, megsértődött, elbúcsúzni sem volt hajlandó. Hát így élünk mi, mérsékelten kalandosan.

[diogenesz2020portugal]

Jaj, lebuktunk! 🙀

[kertikavics]

Nem én: Ez a harmadik paracetamolom két nap alatt. Sohasem voltam még ennyire beteg.

Én: ... Megyek aludni.

[zoeeozzoeeoz]

Egy kis szombati élet a munkahelyemen:

-Szemben, a jóga stúdióban, tánciskola diákjai,és tanára készül egy előadásra/vizsgára. Full hanegerőn az ő táncos zenéjük, ami hip-hop/techno/rap/house egyvelege. Megspékelve a tánctanár visításaival, ahogy a zenét próbálja túl üvölteni instrukcióival.

-Mellettem, a masszőr srácnál , szintén full hangerőn a meditációs zenék szólnak. Nem tudom hogy éppen masszíroz valakit, vagy így próbálja megtalálni a csíííííí-jét.

-Nálam, "szolid" hangerőn szól Pantera-Walk című száma.

Nincs több hozzá fűzni valóm, a kialakult helyzethez. Senki nem szól senkinek h vegye halkabbra, nem üvöltözik a másikkal a hangzavar miatt. Így élünk, dolgozunk mi egymás mellett békességben. :) :)

Jóóóóóó,ezen most röhögök. :D :D :D

[rychrd]

Minden

Hisz a kedvencem a minden!

A csendes szélben,

ebben a nagy üres térben,

A puszta létben, s minden erényben.

Vakító fényben élve, a végsőkig reményt remélve.

Így torzul világnézetünk, sápadtan magunkba nézhetünk, miként tört össze mindent.

Csak azt kérem ami jár, de ha jár a minden, hát zsebre vele

Elég abból is csak a fele, az alja és a teteje.

Csak ameddig nem leszek vele tele.

Járványként terjed a kapzsiság, kiszemelve a lefelé konyuló faág.

Szarka vadan rá száll, gondolva ezért úgysem kár.

De ha minden jár, abból is csak a legjobbat akarom.

Tudás, csalás s az egész világ, korlátlan hatalom.

Tenni amit tenni akarok.

Legtisztább földeket bejárni, lehetetlent elvárni úgy, hogy ne kelljen elválni.

Cukornál édesebb csókokat, amire az egész világ büszkén bólogat.

Esőben eljárni romantikus táncokat

Magunkra zárva a láncokat.

Tudtán adni a tudatlan tudatnak

Föld alatt hiába kutatnak a tulajnak

Dicső ragyogás, kellemes szárazság utáni zápor.

Való tudat szakadás, s a függőség okozta padlón kaparás.

Legjobbat megkapva, bele is rokkanva a súlya alatt.

Emberből maradt apró cafat,

Ütemezett dobogása pompásan hangzik, mint a leglágyabb dallam.

Hallani a csendet is a zajban,

Felcsillant egyetlen villám a viharban.

Átjárja elméd és elemészt, mit sem sejtve kutatod a sötét részt.

Valótlan és valóság közötti rést bejárva.

Szeretem a mindent

Fentről nézve mégis komfortosnak tűnik itt lent.

Egyszerű minden mi tökéletes, s a tökéletes ami több, mint egyszerű és kellemes.

Nem egoizmus tudatni mennyit érünk

És nem önbizalom hajtogatni mit is kérünk

Hisz minden pillanatban magunkért élünk.

Én vagyok a minden.

Hiába nézel, nem érsz el.

Nem érinthetsz, szádra sem vehetsz.

Tilalom tombol végig, elsöpörve földrengésként amit csak ér

[nutelaval]

Hát egy pár év már eltelt hogy utoljára írtam.

De ez lehet nem is lényeges mert eddig és ezek után se olvassa senki. De nem tudom mért nyugtat meg annyira ha ide írhatók. Így talán nem vádol hatnak azzal hogy magamba tartottam a dolgokat. Hisz egy egész világ előtt öntöm ki a lelkem. Bárki bármikor elolvashatja, aki keres az talál is. Eltelt 9 év úgyan azt érzem most mint akkor. A döntések és a vele járó súlyok a bizonytalanság hangja felemészti lelkemet.

Csak én látom úgy hogy semmi értelme az életnek ? Élünk és meghalunk. Közte a cselekmény nem visszük magunkkal. A luxus házat a leggyorsabb autót, se a szeretteinktől kapott emléket, vagy még is ? Erre soha senki nem fog tudni választ adni. Az élet legnagyobb kérdése mi lesz velünk a halál után ? Emlékszünk, élünk esetleg újjá születtünk. Annyi olyan műsort lehet lát hogy egy ember 4,5,6 éves koráig emlékezet az előző életükre. De vajon mindenki újjá születik, csak a különleges emberek emlékeznek a régi életükre ? Vajon én leszek olyan különleges hogy emlékeznek majd az előző életemre ? Lehet nem is emberként születek újjá hanem valami állatként. De lehet hogy a pokolra kerülök vagy a mennybe ? Az is lehet hogy az azok születnek újjá akikről nem lehet el dönteni hogy ők most jók voltak vagy rosszak az életük során. Mi számít jónak és rossznak? Jónak számit az ha önzetlenül cselekszünk segítünk mindig mindenkinek. Adni és vissza nem várni, hinni olyan dolgokba amik lehet el se jönnek vagy talán nem is léteznek ? Annyira rossz lenne az a dolog ha valaki csak magára gondol és csak és csak is a saját maga igényeit veszi csak szemponttúl ?

De persze ahogy ezekre se nem kapok választ l. Úgy arra se, hogy a határozott ideig tartó biztosat. A határozatlan bizonytalan, de lehet hosszú távon ki fizető útra lépjek.

Élni vagy meghalni ?

[csacskamacskamocska]

Hiába szerelek

A mai bejegyzést @est-hajnalcsillag reblogjának köszönhetjük, és egy példa arra, hogy egy jó pszichológus a nélkül tudja kimozdítani a dolgokat, hogy megmondaná mit csinálj. 4:44 van, a gépemnél ülök, iszom a kávémat, de valójában már jóideje nem alszom. Nagyon korán lefeküdtem, a tegnapi napot fel kellett adnom. Az álom vagy félálom amire ébredtem, hogy megírtam valakinek, hogy mennyire szerettem, mennyire fontos része volt az életemnek, egy szinten a gyerekeimmel, hogy a lelkemben ő ott volt, ahol a legfontosabb emberek vannak. Hogy talán most is ott van, akkor is, ha nem beszélünk, akkor is, ha szerintem ronda dolgokat csinált, mert az érzés nem változott, csak... és itt jött egy érdekes rész: csak elvesztettem az erőmet és a motivációmat arra, hogy átlépjem azokat a fájdalmas és rémisztő határokat amik bennem vannak. Hogy annyira szerettem, hogy küzdöttem, mert úgy gondoltam, hogy én jól látom a dolgokat, egészségesen – de valójában nem. Igaz, mondtam én már neki, hogy szeretem, amire azt reagálta, hogy az én bajom. És tényleg az enyém. Szóval semmi értelme ezt elmondani, most, hogy közel fél éve nem is beszélünk. Meg, igazán akkor lenne érdekes ezt elmondani, ha a másik ember, függetlenül attól, hogy tudja-e viszonozni az ember érzelmeit, tudja értékelni, hogy na, ide jutottál, na ez rohadt érdekes, hogy hogyan működünk és tudna partner lenni önmagunk élveboncolásában. Amiben amúgy nagyon sok, nála jóval kevésbé fontos ember partner. Csakhogy, az ő mumusa az intimitás. És bár ezt tudom már elég rég óta vagy sejtem inkább, eddig azt nem értettem, hogy akkor mi a fenének tart engem ilyen elérhető, karnyújtásnyi távolságra. Miért húz be és tol ki a személyes köréből? Miért érzem magam hülyítve, kihasználva, rángatva? Becsapva azért, mert az az én mumusom. Nehéz erre az élményre hasonlatot keresni. Ha valamikor elutasítottak egy intim helyzetben (amire nagyon vágytál), akkor elutasítod még a látszatát is, miközben a vágy (az elemi vágy arra, hogy közel legyen valakihez) az nem lesz semmis, sőt, minél inkább tagadja az ember, annál jobban életben tartja, hiszen nem közönyös a dologgal szemben. Kívülről nézve ez elbizonytalanító és a megjelenő kettősség a magamfajta bizalmatlan emberben csak bizalmatlanságot szül, miközben újra és újra esélyt adok, mert én meg bízni szeretnék, csak nem megy. Mindkettőnek ugyanaz a valamikori elutasítás az alapja.

Próbáltam nem siratni ezt a kapcsolatot, próbáltam arra gondolni, hogy ez van, az történt, ami történni tudott általunk. Ennyit voltunk képesek összehozni ezekkel a sérülésekkel. És persze rettenetesen fontos, hogy ez az én nézetem, az én oldalam, simán lehetséges, hogy a másik oldalon valami teljesen egyszerű ok van amitől még neki lehetnek sérülései, ami megmutatkozott ugyan, de az alap kiindulás az, hogy számomra benne több lehetőség van, mint amennyit ő érez bennem. Nagyon nehéz ám, hogy az ember ne rohanjon oda és ne öntse rá a saját érzelmeit meg felismeréseit a másikra. Az egyik ember újra és újra megéli, hogy őt nem lehet elutasítani, mert ő utasít el, a másik újra és újra megéli az elutasítást, aminek van egy közelség élménye mindkét részről, hiszen elutasítani csak azt lehet, aki közel van. Ha most odarohannék, na mi történne? Na mi? Igen, jól tippeltél. Elutasítás. :) :)

Persze, ez az egész, így kiterítve, mint Marilyn Monroe a boncasztalon. Hát, azért széttrancsírozás nélkül vonzóbb volt... Szóval csak úgy a mindennapokban, nem gondol az ember minden percben arra, hogy ahaaaa! Ez most azért történik, az meg ezért, ahaaaa! Csak élünk, reagálunk, elbasszuk vagy éppen jól csináljuk a dolgainkat. Csak nekem fontos, hogy szeretnék úgy élni, hogy bennem béke van. És a belső béke a való világgal együtt legyen béke, ne falak mögött egy titkos kertben, felvértezve a világ ellen.